Nem mondom, hogy nincs bennem egy kis szorongás, hogy félreértesz vagy megbántalak… elég friss még a barátságunk és nem ismerjük egymást eléggé. Ahogy eddig is láthattad, nekem eléggé outsider a gondolkodásom és a viszonyulásom az emberekhez, te pedig magányos és sebzett vagy, öt tonna vággyal és hiánnyal a nyakadban. Nem a legjobb kombó. De ha ezt dobta a gép, akkor hozzuk ki belőle a legjobbat!

Először magyarázkodok még kicsit, aztán elmondom, mit gondolok a kettőnk kapcsolatáról. A vaginád emlegetése után azt hiszem, tartozom ennyivel ;) Csak megjegyzésképp: azért megleptél, nem ilyen reakciót vártam, de tetszik az őszinteséged, hogy bevállalod. Vagány. Bár érdekelne, hogy vajon te magadtól vagy ilyen nyílt, csak ezt eddig elrejtette az illem és a vallásosság (ha elrejtette egyáltalán), vagy én hoztam ki belőled? Csak kíváncsiság, tudod :)

Szóval…

az én alapvető viszonyulásom a másik emberhez, legyen ez bárki, bármilyen kapcsolatrendszerben, az, hogy a másik szabadon mondhat és adhat nekem, kérdezhet vagy kérhet tőlem és tehet velem azt, amit csak akar, mindaddig, amíg ebben senki nem sérül. Sem én, sem ő maga, sem miattunk a rajtunk kívülállók. Amíg mindabból, ami közöttünk történik, minden résztvevőnek csak jó származik, addig miért rontanánk ezt el? És miért korlátoznánk ezt a jót bárhogyan is, mi értelme lenne? Miért fosztanánk meg egymástól a válaszokat, a közös élményeket és tapasztalatokat vagy a bennük rejlő lehetőségeket? És számomra ebben nincsenek tabuk vagy határok – csak az, amit leírtam. Az én alapvető viszonyulásom a másik emberhez a nagylelkűség, az önzetlenség, az elvárások és feltételek nélküli szabadság. Addig, amíg ezt te is akarod, én is akarom, és mindenki mást békén hagyunk vele, és senki másnak nem ártunk, addig ez jó. Tudom, hogy ez így kissé radikálisan hangzik, de én így próbálok élni.

Mit jelent mindez? Akkor konkrétabban: mondhatsz nekem bármit magadról vagy rólam. Bármikor megkritizálhatsz vagy nemet mondhatsz bármire. Csak úgy tedd, hogy ne okozz sérülést nekem. Megkérdezhetsz, amit csak akarsz. Ha nem akarok válaszolni, akkor meg fogom mondani neked, hogy erre most nem akarok válaszolni. Bár ez nemigen fordul elő, mert nagyon nyílt vagyok mindenkivel szemben, legfeljebb akkor nem válaszolok, ha úgy gondolom, hogy úgy jobb neked. Szólj, ha szeretnél velem lenni, és ha én is szeretnék, akkor együtt leszünk. Szeretek másokkal együtt időt tölteni, beszélgetni, de én nem érzem magam kínosan akkor sem, ha eljössz, és csak úgy itt vagy, és nem is csinálunk semmi különöset. A nyáron két napra beköltözött a nappalimba egy lány barátom. Adtam neki kulcsot, jött-ment, amikor akart, néha beszélgettünk, együtt főztünk ebédet, aztán mentem a dolgomra, ő meg elvolt magában a laptopjával. Internet kellett neki a távmunkájához, amikor épp errefelé nyaralgatott. Addig és akkor vagy az életem része, amíg szeretnél, és amíg az épp nekem is megfelel. Ebből a szempontból nagyon egyszerűen élem az életem, nem bonyolítom a kapcsolataimat mindenféle játszmákkal.

Ha akarsz, érj hozzám, tedd a kezemre a kezed, ölelj meg. Én is így teszek mindenkivel, legfeljebb megkérdezem, hogy megtehetem-e. Ha úgy érzed, ez örömöt adna neked, fontos neked, akkor ugyanolyan szívesen megölellek, mint amilyen szívesen beszélgetek veled, minőségi időt töltök veled, meghívlak ebédelni vagy megajándékozlak a novelláimmal. Tudod, ezek „csak” szeretetnyelvek, és ahogy mondtam neked, én nem kezelem külön a testi érintést a többitől, mintha az tabu lenne. A testi érintés is a kapcsolatunk része, én nem ijedek meg tőle – főleg, mert ez az elsődleges szeretetnyelvem. Szólni fogok, ha valamit nem szeretnék. Azt gondolom magamról, hogy elég domináns a személyiségem, akaratlanul is hatással vagyok a környezetemre, de mivel tisztában vagyok ezzel, nagyon vigyázok, hogy ne domináljak. Ahogy öregszem, egyre jobban és már öntudatlanul fogom vissza magam, és azt hiszem, berendezkedtem egy passzív-reaktív szerepre, ami azt jelenti, hogy megvárom, míg a másik közeledik felém vagy kifejezi a vágyait és igényeit, és ahhoz többnyire szívesen alkalmazkodok. Szeretem betölteni mások vágyait. Apróság, de ilyen például a köszönés, különösen nőkkel, de megfigyeltem magamon, hogy például az edzőteremben is ezt csinálom. Megvárom, hogy ki hogyan akar köszönni nekem, és felveszem az ő ritmusát. Aki biccent, annak én is csak biccentek, aki egyszer odajött hozzám kezet fogni, ahhoz utána én is odamegyek kezet fogni. Ha egy nő puszit akar adni a találkozáskor, akkor puszilkodunk, ha meg akar ölelni, akkor ölelkezünk, ha csak annyit mond, hogy szia, akkor én is ennyit mondok. Nagyon tisztelem a másik ember autonómiáját, éppen azért, mert nekem is nagyon fontos a sajátom. Még ha az enyém sokkal lazább és nagyvonalúbb is, mint a többségé, de eszembe sem jutna a sajátomat másokra erőltetni. És éppen azért, mert nagyon domináns vagyok az alaptermészetem szerint, nálam ez tudatos döntés, már rég nem szeretek és nem szeretnék dominálni, illetve az azért megmaradt, hogy viszont azt nem nagyon engedem meg, hogy engem ledomináljanak. Az ilyen kapcsolatokból inkább kilépek. Viszont mindig szívesen „visszatükrözöm” a másikat. És tényleg a bennem lévő szabadság és nagylelkűség miatt vagyok ilyen, nem félelemből vagy lustaságból. Ez tetszik, és ezáltal tanultam meg a másik embert a tőlem telhető legjobban szeretni. És persze én is simán megkérdezem tőled vagy bárkitől, hogy megölelhetlek-e, ha szeretnélek megölelni, vagy hogy szeretnél-e velem szeretkezni, ha én szeretnék veled – legfeljebb vagyok annyira intelligens, hogy tudjam, kitől és mikor lehet vagy már nem kell ezt megkérdezni :)

Én azokban a kapcsolatokban érzem jól magam, amikben lehetek ennyire nyílt és őszinte úgy, hogy közben érzelmileg is biztonságban érzem magam. Az ilyen kapcsolataimat megélem, amikben ez nem működik, azokban hátrább lépek. Szóval, ha velem vagy, nyugodtan mondd ki, fejezd ki, éld meg a vágyaidat, légy szabad és add önmagad, szégyen nélkül, tabuk nélkül és játszmák nélkül. Ha valami nem fog tetszeni, szólni fogok. És ha valami neked nem fog tetszeni abban, amit én mondok vagy teszek, kérlek mindenképpen szólj, mert semmiképp sem szeretnélek bántani, még jószándékból sem.

És meddig lehet ebben elmenni?

Most még nem tudom megmondani – mármint konkrétan veled kapcsolatban. Egyelőre csak egyrészt-másrészt van.

Egyrészt tényleg nem én vagyok a te utad, ahogy múltkor megfogalmaztad. Nem vagyok szerelmes beléd, és nem is szeretnék. Remélem, nem haragszol, ha ezt így kimondom. Bár nagyon szabadon élek (szabadelvűen, szabadosan? nézőpont kérdése), kifejezetten és tudatosan keresek egyvalakit, akivel szeretném megélni azt a párkapcsolatot, ami eszményként és vágyként bennem él, és amit Esztivel elkezdtünk, de nem teljesedett be. Ha megtalálom „álmaim nőjét”, biztosan elveszem feleségül, és bizonyos szempontból ő lesz számomra az „egyetlen”. És fogunk élni egy ugyanilyen szabad és nyitott kapcsolatot, csak együtt. Egymásnak elsők és egyetlenek leszünk, de nem fojtjuk meg egymást a birtoklási vággyal, a kisajátítással, önzéssel – mert ezek számomra nem férnek bele abba a szeretetbe és szerelembe, amit annyira vágyok megélni. Nagyon éles a kép, ami bennem él ezzel kapcsolatban, ezt is jól megírtam már magamnak sokszor, de vagyok annyira érett, hogy tudjam, ez csak egy illúzió, amit valószínűleg úgysem fogok egyetlen emberben megtalálni. Bár nem is a konkrétumok számítanak, hanem az a „lélek és élet”, az az egyéniség, életmód és élethelyzet, szenvedélyesség, szabadság, amiből mindaz fakad, amire vágyakozok még, ha párkapcsolatra gondolok. Több olyan nővel is találkoztam az elmúlt években, akiknek a lelke vagy az érzésvilága nagyon is kompatibilis lett volna velem – ezt érzem egyébként veled kapcsolatban is. De vagyok annyira őszinte saját magammal is, hogy tudjam, ez önmagában nekem már nem elég. Sok mindenhez igen, de a párkapcsolathoz nem. És kérlek, ne haragudj rám ezért.

Másrészt, ezen a „párkapcsolati eszményképen” kívül nekem tényleg sok minden belefér az életbe és a kapcsolódásokba. És éppen azért, mert amire vágyok, az nekem jó „részletekben is”, mert így biztosan megtalálom egy-egy darabját különböző emberekben. Mert nem elvárásaim vannak, csak vágyaim, amik nélkül azért tudok még élni úgy, hogy jól érzem magam a bőrömben, de ha felfedezek belőlük valamit egy másik emberben, ahhoz szívesen kapcsolódok, amíg azt ő is élvezi. Miért ne tenném, tennénk, ha örömöt, boldogságot, élményeket adhatunk így egymásnak?

Ahogy mondtam is neked, hiszek a barátságban férfi és nő között, és azt gondolom, ennek többféle mélysége és minősége lehet, és számomra belefér a barátságba az intimitás és akár a szex is. Ez nem ugyanaz, hogy nekem a párkapcsolatba is belefér egy második, harmadik, negyedik szerelem is bármelyik fél részéről, amit a poliamoria jelent – itt tényleg „csak” a barátságról van szó. Ilyesmire használják a „barátság extrákkal” kifejezést, csak míg másoknál a hangsúly az extrán van, a barátság annyira nem lényeges vagy mély, nálam ez fordítva működik: a barátság intim megélése a lényeg, a szexualitás csak emellett jelenik meg, a mély és intim barátságunk testi megnyilvánulásaként. Éppen a Tinával való barátságomból tudom, hogy van ilyen, mert ami köztünk van, az biztosan nem szerelem, soha nem lesz belőle párkapcsolat, „csak” egy nagyon különleges barátság, még ha ez nem is jó szó rá. Egyébként nagyon kevés ilyen „barátság” van az életemben, most konkrétan ez az egy, és épp most ebben sem aktuális a szex, de nagyon tetszik és vágyok rá, hogy akár több is élményem és kapcsolatom is legyen. De ehhez azért hosszú út vezetett, ez nem pottyan az égből csak úgy. A „mélylilás lány” teljesen más volt,  őt egyébként Mártinak hívják, belé olyan szenvedélyesen voltam szerelmes, ami talán az Eszti iránt érzett szerelmem intenzitásánál is erősebb volt, noha az meg nem teljesedett be. De egy pillanatra sem veszélyeztette Eszti helyét a szívemben, ő volt akkor számomra az első és sok szempontból az egyetlen – de ez tényleg már a poliamoria. Én velük váltam ilyenné.

Szóval azt nem tudom megmondani, a mi barátságunkba mi fog beleférni, és mi nem. Egyelőre élvezem, ahogy ismerkedünk és közeledünk egymás felé, jó veled lenni, örülök, hogy egy kicsit feltölthetlek és örömöt okozhatok neked, legalábbis így érzem, és remélem nem tévedek nagyot, mert az ciki lenne :) Attól kicsit féltelek, hogy olyan vágyakat ébresszek benned, amiket nem fogok betölteni, és amiktől aztán csak szenvedni fogsz, főleg a mostani helyzetedben. Ha egyáltalán bármit is ébresztenék :) Azzal viszont semmi bajom nincs, ha néhány orgazmussal gazdagabb leszel a barátságunk révén – akár csak így közvetetten is, hogy magadnak okozod, miközben rám gondolsz :) Szabad vagy rá! :) (Hirtelen sok lett a vigyorgós szmájli.) Aztán ki tudja, hová alakul az, ami köztünk van. Ahogy mondtam, számomra van a barátságnak az a minősége, amibe bármi és minden is belefér, amit adhatunk egymásnak. És ha kezded érteni valamennyire azt, ahogyan gondolkodok erről, akkor talán elhiszed azt is, hogy ezzel nem a szexet alacsonyítom le a házasság szentségében való megélésből valami olcsó élvhajhászássá, mert engem a szex önmagában nem érdekel, soha nem voltak egyéjszakás kalandjaim. Sokkal inkább a kapcsolatunkat és a köztünk lévő szeretetet emelem fel egy szabadabb és magasabb szintre, amiben nem csak egy étterembe hívhatjuk meg egymást egy laza vacsorára, hanem gyengédséget, érintéseket, intimitást és akár szexuális élvezetet is ajándékozhatunk egymásnak, mert szerethetjük egymást akár ilyen módon is.

Na jó, ennyit a kifacsart életlátásomból, nem mosom az agyadat tovább :) Ami nem tetszik belőle, azt felejtsd el. A jövőre nézve pedig maradjunk abban, hogy amíg van kedved hozzá, legyél velem, nyugodtan mondd ki és éld meg a vágyaidat, légy szabad és nagylelkű, és mindenekelőtt légy mindig őszinte, magaddal is, és velem is. Én is így fogok tenni. És ha valamit nem szeretnék, szólni fogok – ha valamit te nem szeretnél, te is szólj! Ha szeretettel és nagylelkűen viszonyulunk egymáshoz, akkor nem lehet baj abból, hogy az érzéseinket és vágyainkat ilyen szabadon kezeljük és éljük. A többi meg… tudod, „úgy akarom, ahogy lesz” :)